Ha szabad egy személyes dolog leírásával kezdenem, akkor talán elmesélném, hogy hogyan kerültem a Jurij mellé. Illetve bele, de ez majd később kiderül. Tavaly nyáron kezdődött, amikor Szati megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vezetni a zenekart. Mármint a kocsit, benne a zenekarral.
Volt kedvem, ezért abban maradtunk, hogy kipróbáljuk, hogy működik-e a dolog, jó-e nekik is, meg nekem is, ha együtt utazunk. A debüt 2008. júliusában volt, EFOTT, Dunaújváros. Nem volt egyszerű, de sikerült. Technikai okok miatt egy órás késéssel indultunk Debrecenből, de végül mindenhova odaértünk időben, sőt mindenhova hamarabb, pontosan három perccel. Akkor még úgy volt, hogy majd az őszi koncertektől kezdve csinálom a sofőrködést, de aztán úgy alakult, hogy már a nyár végi bulikat is együtt csináltuk. Azóta - ha jól számolom - 21 koncerten vettem részt, azt, hogy ezalatt hány kilométert tettünk meg, mennyi szendvics és gázolaj fogyott, mennyi minden történt, nem tudom összefoglalni hirtelen. Azt, hogy a következő 21 bulin mi lesz, még nem tudhatom. Az viszont biztos, hogy ezentúl leírom ide az utazások, a koncertek, a találkozások történeteit, egyrész, hogy más is láthassa, másrészt, hogy ha majd megvénülünk, és a Jurij már a negyedik búcsúkoncertjét tartja a BS-ben (bocs, Arénában), akkor is tudjuk még, hogy mik töréntek.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: ketogenic diet pros and cons 2018.12.09. 10:05:01
Trackback: ketogenic diet pros and cons 2018.12.04. 22:55:49
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Qcu 2009.04.09. 09:22:55
Jurijsofőr 2009.04.09. 09:25:59
Qcu 2009.04.09. 10:33:59
30Y Endy 2009.05.04. 17:53:51
Nagyon hangulatosak. ;-)
Jurijsofőr 2009.05.06. 16:57:17