A bme egyetemi napokon a tavalyihoz képest eggyel (tavaly mi kezdtünk) jobb időpontban játszhattunk a nagyszínpadon. felemás érzelmekkel lehet várni az ilyen koncerteket. egyrészt nagy lehetőség, mert utánunk újra nagy zenekarok léptek fel (vadfruttik, kispál) és ilyenkor képes az ember bebeszélni magának, hogy: ú milyen nagy lehetőség megint új embereknek megmutatni magunkat. olyanoknak, akik nem is igazán ránk kíváncsiak, hanem a fent említett két zenekar valamelyike miatt hallgat véletlenül belénk. biztos van, vagyis volt ilyen, de sajnos azok az emberek, akik meg rég nem hallottak minket itt a nagy budapesten, vagy kifizetik azt a komolyabb beugrót vagy nem. ez az a tipikus zenekarok kapcsolása a beugróval. valakinek „mi jó már!” – egy nagy buli sok kedvencével, valaki meg nem jön amiatt, mert igazából csak egyikre kíváncsi.

remekül indult a kora este, viszonylag hamar mindenki odaért és a gyors lepakolást követően már mindegyikünk kezében ott figyelt a söröcske. a mondhatni „szokásos” fruttikos marhulás közben már elkezdett a képzelt város játszani. gyorsan kimentünk meghallgatni, hogy fogunk szólni, milyen a színpad. sajnos nem láttam magunkat, de ha kb. úgy szóltunk meg olyan effektek (füst, fények,…) voltak, mint nekik, akkor az rendben lehetett. remek kis, klímás öltöző a fellépő zenekaroknak – mozdulni sem nagyon lehetett, ha már bent volt 2-3 ember, ugyanis a cuccok, erősítők, gitárok, minden oda volt berámolva. és ott volt a hűtő is sok ásványvízzel, aztán megjöttek a sörök, majd állítólag a borok is (erről lemaradtam, affene).

koncert előtt gyors tanácskozás az egyik pultnál 4 kis pohár jéger mellett, amely szerintem azért dobta a hangulatot rendesen.

a koncert jól sikerült. tavalyhoz képest többen voltak, egy saját kis klubkoncerthez képest kevesebben. de akadtak ismerős arcok, amit jó volt látni, főleg ha nem világított szembe a reflektor. lényeg, hogy élveztük. és persze megint előjött a technika ördöge. az utolsó dal, utolsó 15 másodpercére lenémultam újra, de gyorsan elkezdtem énekelni, ezzel a koncert színvonalát egekbe repítve. vagy: akinek addig tetszett, azt gyorsan elzavartam.

a remekbe szabott előadásunk végén, majd a gyors lepakolást követően észrevettük, hogy az öltözőben két tálcányi szendvics várta, hogy bekaphassuk, aminek megörültünk, mert megéheztünk. este tíz-tizenegy fele pedig a legegészségesebb vacsorázni, ugye.

gyors zaba, aztán megnéztük fruttikékat. az egyik új daluk egyre jobban tetszik, idáig valahogy nem jött be. aztán indulóka haza, kivéve engem. majd bő 20 másodperc múlva rájövök, hogy nekem sem ártana aludni a másnapi ezmilyenjólhangzikmár: „szolgálati útam” miatt. ugyanis reggel fél hatos kelőke várt(tudom-tudom. daninak rosszabb), majd fél nyolcas hazaérkezés. de ezt is túléltem.

most várjuk debrecent, meg saját kisklubbos budapesti koncertünket, szóval pörög minden tovább. legközelebb a kitartás i love you! albumunk felvétel bejegyzés várható.