A múlt heti bejegyzés elmaradása alkalmat adhatott a Kitartás! újrahallgatására, most pedig rákanyarodunk az Armstrongra.

Két album. 21 dal. Ennyi született, míg állt a blog. Örömteli, hogy a fiúk aktívabbak voltak, mint én. Felteszem, hogy aki a blogot olvassa, az nagyjából ismeri ezeket az anyagokat, de azért egy pár sor szenteljünk a témának, hátha valaki itt akad rájuk.

...nem jut róluk eszembe semmi, szól a Szomszédok szövege. Nos, ez jelen helyzetre nem áll, ugyanis a Szatit váltó Feri már a Jurij előtt is a képben volt, meg azóta is volt pár közös sztori. 

Mivel Karácsony van, javaslom, hogy kapcsoljuk ki a gépeket, és figyeljünk másra. Aki mégis olvasni szeretne, annak ajánlom a régi bejegyzéseket, folytatás pedig az ünnep után. 

Mindenkinek békés, boldog Karácsonyt kívánok!

Esélyem sincs leírni, hogy mi történt abban az időben, amíg nem volt blog, hiszen akkor a legutóbbi koncertről éppen öt év múlva írnék, de van egy-két olyan pont, aminek lejegyzését mindenképpen szükségesnek érzem ahhoz, hogy felvegyük a fonalat.

Az egyik ilyen pont egyértelműen Szati.

Hogyhogy él? - énekelte az egyébként nagyszerű MZ/X zenekar vagy 15 éve.

Szóval hogyhogy él a blog? Röviden: az olasz kaland viszonylag rövidre sikerült, 2010 januárjában már újra itthon voltam, és nem is túl sok idő telt el, mire újra a Jurij környékén - vagy inkább benne - találtam magam. Ebben az évben jött ki a Kitartás!, és ebben az évben volt már néhány buli, ahova újra együtt utaztunk. Hogy pontosan mennyi, azt most hirtelen nem tudom megmondani, de így öt év után talán nem is fontos.

amit viktorunk a masodik bejegyzésében írt “hogy egy város az egy klub, meg egy benzinkút. nekünk. mert sajnos általában csak ennyit látunk belőle” tény, de olykor azért megcáfolható. van olyan hely, amit elég jól ismerünk. ilyen például debrecen is.

a zenekar minden tagja ide járt egyetemre. ismerjük a hangfogót, a lovardát. többtízezer forintot hagytunk ott a nagyállomás pénztáraiban, - és ami leginkább mérvadó lehet - többtízezer forintot hagytunk ott a kikötőben, az obsitosban, egyéb kocsmákban és sörsátorokban.

A bme egyetemi napokon a tavalyihoz képest eggyel (tavaly mi kezdtünk) jobb időpontban játszhattunk a nagyszínpadon. felemás érzelmekkel lehet várni az ilyen koncerteket. egyrészt nagy lehetőség, mert utánunk újra nagy zenekarok léptek fel (vadfruttik, kispál) és ilyenkor képes az ember bebeszélni magának, hogy: ú milyen nagy lehetőség megint új embereknek megmutatni magunkat. olyanoknak, akik nem is igazán ránk kíváncsiak, hanem a fent említett két zenekar valamelyike miatt hallgat véletlenül belénk. biztos van, vagyis volt ilyen, de sajnos azok az emberek, akik meg rég nem hallottak minket itt a nagy budapesten, vagy kifizetik azt a komolyabb beugrót vagy nem. ez az a tipikus zenekarok kapcsolása a beugróval. valakinek „mi jó már!” – egy nagy buli sok kedvencével, valaki meg nem jön amiatt, mert igazából csak egyikre kíváncsi.

Eljött a nap, hogy Pestről egy autóval Viktor nélkül indultunk útnak. Pompás az idő, jó a társaság, valamiféle falunapra megyünk, mi bajunk lehet? Danitól IDŐBEN indulunk, a szolgálati Hiácsi falta a kilométereket, egészen az M7-esen a 11.km-ig. Innentől 2 (azaz kettő) óra alatt jutottunk el a dugó végére az Érdi emelkedőhöz, a pompás idő is 48C-os szaunázássá vált a klímátlan autóban és még mindig volt hátra majd két óra út… Persze azért nem szenvedtünk ám, pl. Szati elsütötte az évi rendszeres két poénjának egyikét. Ahogy kábé egy órája araszolunk a dugóban, előttünk-mögöttünk végeláthatatlan kocsisor, olvadó aszfalt, stb., mellénk ér egy kisteherautó, melynek jómunkásember sofőrje a tőle telhető illedelmességgel megkérdezte tudjuk-e mi történt, mi a baj? Erre Szati ártatlan tekintettel, szépen artikulálva, ezt bírta mondani: „Az a baj, hogy be van állva a pálya, és azért nem tudunk haladni”

ez most egy olyan bejegyzés lesz, ahol rögtön két koncert élményét osztom meg veletek. szeretem az ilyet, mikor két egymást követő napon vannak koncertjeink. olyan hangulata van, mintha hosszú, folyamatos mámorban lennél; mintha belecsöppennél egy buliba, ami elkezdődik egyik este, majd rá két napra ér véget. kicsit csöpögős lett.

nem is tudom melyik koncert volt jobb, vagy melyik napon éreztük jobban magunkat. lehetne közhelyeket mondani, hogy mindenhol jól érezzük magunkat, de nem is ez a lényeg. mindkettő érdekes volt.

először is kezdeném azzal, hogy sajnáljuk, hogy viktor elmegy olaszországba. olyan egyszerű okok miatt, hogy jó ember, jó sofőr, jó fej (yo!), pontosan érkezik, lehet szívatni, na és persze kitalálta ezt a jurijinside blogot. aztán eszünkbe jutott, hogy ha elmegy, azért ne maradjon abba ez a valami, valaki folytassa. én meg nagyképűen bevállaltam…

lehet, hogy kicsit másmilyen lesz a blog, nem feltétlen csak az utazásokról, koncert előtt-közben-utánról fog szólni, hanem ilyen zenekari érzésekről is, ki hogy érezte magát, mi volt jó, mi nem… ilyenek.

Azt gondoltam, hogy ezt a bejegyzést még egy jó ideig nem kell megírnom, de aztán máshogy alakult. Kicsit több, mint egy év közös munka, 35. buli, és nagyjából 25 000 km. (igen, Ádám, utánaszámoltam, és a valós adat kb. ez, nem az, amit az Azfeszten mondtam) után befejezem a Jurij fuvarozását, és emiatt a jurijinside gondozását is. Az ok személyes, ősszel külföldre költözöm. A blog viszont nem szűnik meg, az utódlás megoldott, ahogy mondani szokás. 

SZ. A. R.,

avagy Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál. Mikor odaértünk, és körülnéztünk, az volt az első gondolatom, hogy ez tényleg az. Amatőr is, meg Sz.A.R. is. A hangulat persze jó volt, a fesztiváloknak mindig van egy alaphangulata, csak a ránk váró színpad és környéke volt kicsit lehangoló. Át is mentünk rögtön a nagyszínpadhoz, ahol megtekintettük a Yellow Spots műsorát, ami nekem nem tetszett, Ádámnak igen, a többieket nem tudom. Aztán egy-két gyors csocsómeccs után visszamentünk a színpadunkhoz, közeledett a kezdés. A Jurij előtt fellépő zenekar nehezen dolgozta fel, hogy a szervezők által rájuk szánt idő nem nettóban értendő, tehát az 50 perc az nem 20 perc átszerelés plussz 50 perc koncert, hanem koncert+átszerelés= 50 perc. Mindegy, túltették magukat rajta.

Nos hát, megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem sajnos, de! elkezdem végre a törlesztést, mert már a pofámról a bőr sül le. Szóval, volt ugye Alsópáhok, amiről én lemaradtam, a többiek beszámolójára kell hagyatkoznom, ami szerint hatalmas buli volt a Balaton mellet, később pedig a Balatonban is. Kellemes közönség, jó koncert, hazafelé éjszakai fürdőzés (képek megtekinthetők Ádámnál). Aztán. Volt még a Múzeumok Éjszakája Debrecenben, ez az este erős imádkozással indult, mert délután még szakadt az eső, és kevéssé tűnt valószínűnek, hogy ebből egy szabadtéri koncert lehet, de lett.

Szolgálati Közlemény:

Kedves látogatók!

A Jurij Inside egy kb. kéthetes szünetet tart, aminek rendkívül prózai oka, hogy ideiglenesen külföldre távozom, ergo a koncerteken sem fogok részt venni. Na, ez most úgy hangzott, mintha az elmúlt két hétben ontottam volna a bejegyzéseket, de tudom, hogy nem ez az igazság. A közlés célja mindössze annyi, hogy tiszta legyen a helyzet, ami egyrészt azért jó, mert megkíméli a kedves közönséget a felesleges bekukkantásoktól, és az ezzel járó, "má' megint nem írt semmit" típusú csalódásoktól, másrészt én is nyugodt lelkiismerettel távozom erre a kis időre ("én szóltam", mondahatnám).

Ez most nem utazásról szól majd, de kapcsolódik a Jurijhoz, egyben magyarázat is arra, hogy egyrészt miért maradtak el a beígért sztorik, másrészt meg hogy miért nem tudok írni az alsópáhoki -egyébként nyilván remekül sikerült- koncertről. Tehát, az elmaradt sztorik oka, hogy elvállaltam egy munkát, ami miatt egy hetet Baktalórántházán töltöttem, internethozzáférés nélkül, úgy meg ugye nehéz blogot írni, ezt azt hiszem beláthatjuk.

Akkorhát íme az első sztori, közös időszakunknak még nagyon az elejéről. Volt valamikor tavaly ősszel Szegeden a JATE-klubban egy koncert, ahonnan már elindulni sem volt egyszerű, de hazaérni aztán végképp a katasztrófával volt egyenértékű. Szóval nagy nehezen összeszedtük a társaságot, szolid, de kitartó erőszakkal sikerült mindenkit (na jó, legyünk pontosak, Gabikát) rávenni, hogy induljunk végre haza, mert Szeged azért tényleg rohadt messze van, pláne, hogy Pest felé mentünk, mert akkor még egy kocsival jártunk.

Hely: Budapest, After Music Club

Időpont: 2009.05.23.

Km: mindennel együtt kb. 640 + Ádám százasa

Indulás Nyíregyházáról, öten (zenekar, meg én), úgy, ahogy kezdődött. Ádám eközben valahol úton a hegyekben, gyalog, ugyanis részt vett a Kinizsi 100 túrán, ami egy 100 kilométeres túra (ahogy a neve is mutatja), ezzel kiérdemelte a szereplést a zenekar képzeletbeli "akikre büszkék vagyunk" falán, közvetlenül Szati mellett, aki a sikeres államvizsgájával került fel. A gratuláció mindkét fiatalember kijár.

Történt pedig, hogy Pécsen a Toxicban egy remek ötlet nyomán a 30Y vendégei (Crybabies, Anonym Project, Jurij) adtak koncertet, ahol a vendéglátó volt aznap estére a vendég. A nap szokás szerint Debrecen-Nyíregyháza-Budapest úttal indult, majd Pesten Ádám vette át a vezetést, úgyhogy én átmentem potyautasba, és vígan nézelődtem, míg odaértünk. Pécsen kellemes meglepetés fogadta a társaságot, egy aszfaltrajz formájában, mely Jurij-szövegek útján tudatta, hogy nem csak mi örülünk, hogy ott vagyunk. Ezúton is köszönjük a készítőknek! Szokásos bepakolás, Ádám megetetése után sörözés, csocsó, meg öröm a barátok láttán.

Igen, pornósok, egy terepjáró, meg egy BMW, akivel később még volt egy-két, hát majdnem azt írtam, hogy meleg, de maradjunk inkább a meredeknél, szóval érdekes percünk. A terepjárót Szati részesítette kitüntető figyelemben, többször kellett mellé menni, hogy átnézhessen, és szemügyre vehesse a bent ülőket. A BMW-ssel meg az történt, hogy majdnem letolt minket a pályáról, aztán mikor felhívtam a figyelmét arra, hogy ez nem túl udvarias dolog, akkor beállt elénk, és kb. százzal gurultunk, majd kis kavarodás után megint mögénk került, aztán mikor kiálltunk sört venni egy benzinkúthoz, akkor közelebbről is megnézett minket, de szerencsére elhajtott. Szégyen, nem szégyen, azért be voltam fosva, de nem lett baj szerencsére.

Azaz Kacsa Kocsma, csak így elegánsabb. Voltaképpen pedig egy strandszerű hely, medencék nélkül. Szabadtéri színpad, lángosos, hamburgeres (Ádám nagy-nagy örömére, egy darabka a fiatalkorából, fényes zsömle rulez). Feri szerint meg olyan a hely, mint a ZöldPardon, csak kicsiben, szóval tetszetős, na. Előtte próba Budapesten, szóval megint korai indulás, én konkrétan nyolckor ültem be a kocsiba reggel, kellett menni még erre-arra. Ebből adódik, hogy a koncertről nem sokat tudok mondani, mert azt én a buszban töltöttem alvással, ellenben a hazaút, az fergeteges volt. Telt ház a kocsiban, Gabika is velünk, meg Ági még, és azon ritka alkalmak egyike, amikor nem a horkolást hallagtom, hanem az éneklést (különös tekintettel a Láttál-e már... kezdetű dalra, illetve Afroman Because I got high című örökzöldjére) meg a tőről metszett, zsigeri ökörségeket (erre most nem hoznék konkrét példát, de el lehet képzelni a korábbiak alapján a hangulatot). Szeretem az ilyet, ezért jó ezt csinálni. 

Ezt most csak azért, mert ilyen ritkán van, de akkor nagyon. Olyan, hogy hazafelé Peti nem alszik, sőt, amellett, hogy éber, még beszél is. De ha ilyen van, akkor dőlünk, mert olyanokat mond, mint a címben szereplő. Meg olyanokat is, hogy: szerintem eltévedtünk, de nem para, csak mondom. Én már jöttem erre apámmal, akkor is eltévedtünk, de mondom, mindegy, csak úgy mondom. És ez a gondolat körbe-körbe, aztán kis szünet, majd ugyanez tér vissza, mint egy wagneri lejtmotívum, újra és újra. Szórakoztató egy hazaút volt, annyi szent.

Ádám újabb érdekes gondolatát osztotta meg velünk Böszörményben. Abból indult az egész, hogy Böszörményben nincs McDonald's. Ez Ádámot rendkívül rosszul érintette, pláne, mikor azzal is szembesülnie kellett, hogy nem csináltunk szendvicseket se, mert a keleti szekciónak ennél közelebb csak akkor van koncert, ha Debrecenben, vagy Nyíregyen játszik a zenekar, így tehát nem éreztük szükségét a túlzott készülődésnek, mindenki evett otthon, oszt jónapot.

Kissé árván hagytam az utóbbi iőben a blogot, elnézést érte azoktól, akik várták, hogy írjak. Node most pótlok, van mit. Tehát legutóbb a nyíregyi buli után jelentkeztem, azóta volt újabb három, úgyhogy van miről, és van mit. A nyíregyi remekbe szabott hétvége utáni kedden Hajdúböszörménybe látogattunk el, ahol egy elég érdekes helyszín várta a zenekart, és a címben feltett kérdés megválaszolásával kezdődött az este.

Vagyis nem a palackban, hanem a szélvédőn. Mint említettem, a pénteki próba után a kocsit otthagytam a próbaterem udvarán. A történet megértéséhez tudni kell, hogy a próbaterem egy multifunkciós épületben foglal helyet, a Jurij mellett befogad egy nyomdát, valami fitness-klubot, meg egy-két raktárat is. Szóval péntek éjjel (inkább szombat hajnal) Szatival el, kocsi marad az udvaron.