Akkorhát íme az első sztori, közös időszakunknak még nagyon az elejéről. Volt valamikor tavaly ősszel Szegeden a JATE-klubban egy koncert, ahonnan már elindulni sem volt egyszerű, de hazaérni aztán végképp a katasztrófával volt egyenértékű. Szóval nagy nehezen összeszedtük a társaságot, szolid, de kitartó erőszakkal sikerült mindenkit (na jó, legyünk pontosak, Gabikát) rávenni, hogy induljunk végre haza, mert Szeged azért tényleg rohadt messze van, pláne, hogy Pest felé mentünk, mert akkor még egy kocsival jártunk.
És ekkor jött a meglepetés: ahogy kiértünk a városból, és próbáltuk megközelíteni az autópályát, valami elképesztő köddel szembesültünk. Sebaj, mondta Szati, majd ha felhajtunk a pályára, jobb lesz, mert onnan már csak lefújta a szél. Hát nem fújta. Olyan volt, mintha egy felhőben mennénk. Sebaj, majd Pest után biztos jobb lesz, jött a bíztatás. Nem lett jobb. És Nyíregy után se, ennyire még nem örültem a Debrecen-táblának szerintem azóta se. De nem emiatt érdekes ez a történet, hanem amiatt, hogy miért hallgatom ezt még a mai napig is, és miért okoz mármár kéjes örömet Ádámnak, ha ezt felemlegetheti.
Ez pedig egy másik, későbbi koncerthez kapcsolódik, ami novemberben volt Nyíregyházán, és ahol úgy alakult, hogy nem kellett vezetnem. És mivel akkor már majdnem fél éve voltam a zenekarral, de még soha nem tudunk koccintani se, aznap este elég sok sör fogyott. Ekkor történt az, ami miatt a szegedi koncert a mai napig is téma. Nevezetesen, hogy mindenkinek, akivel találkoztam, körülbelül háromszor elmeséltem a hazaút viszontagságait, kimerítő részletességgel. Azt persze mondanom se kell, hogy Ádám, meg Dani erre alaposan rá is játszottak, mert ha egy ideig csendben voltam, akkor rögtön jött a kérdés, hogy "és mi volt Szegeden?", és én persze készségesen elmeséltem sokadjára is, hogy olyan köd volt bazzeg, hogy csak egy vonalat láttam az úton, és borzalmas volt, de megcsináltuk. Szóval ez az egyvonalas város története, és nem múlik el úgy közös nap, hogy Ádám ezt ne hozná szóba, úgyhogy most már azon gondolkozom, hogy kéne valami hasonlóan emlékezeteset produkálni, hogy ez lekerüljön a napirendről. Én mindent megteszek (lásd például a Pécsi szál kommentjeinél), de ez valahogy nem akar elfelejtődni. Lehet hogy azért, mert ez a nyíregyi koncert volt Ádámmal az első találkozásunk, és az első mindig emlékezetes?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jurijdani 2009.06.07. 13:31:45
Jurijsofőr 2009.06.07. 14:20:37
elisz 2009.06.07. 18:38:30
"megin' olyan részeg, hogy mindent háromszor meséljek el" :D bocsi!
Jurijsofőr 2009.06.07. 21:01:42