Egy klub, meg egy benzinkút...

Gödör-Mélypont helyett a világ tetején

2009/04/12. - írta: Jurijsofőr

Bevallom őszintén, nekem a pénteki buli borzalmas hangulatban indult. Fáradtan indultam, még a csütörtök miatt, korán is kellett Pesten lenni, mert kettőtől próba volt, ami amúgy nem egy nagy izgalom, ha nem próbál az ember, csak hallgatja, szóval nem indult a legjobban a nap. Örök hála Szilvinek, hogy ott volt, szerintem tuti el is alszok, ha nem beszélgetünk. Aztán maga a koncert, illetve előbb az átpakolás.

Minden cuccot vinni kellett, ezt három körben sikerült abszolválni, ráadásul a Gödör logisztikai szempontból katasztrófa, nem lehet rendesen beállni, és bepakolni, hanem a KRESZ zárójelbe tételével a gördeszkázó fiatalok, meg az andalgó szerelmesek tömegén áttörve a zebrán át fel kell hajtani az amúgy elzárt, díszköves térre, majd lecuccolni a nem rövid, de legalább meredek lépcsőn (a pakolás része miatt amúgy nem lehet okom panaszra, azt nagyrészt a srácok csinálták). Végig attól féltem, hogy letarolom a park közönségének egy részét.

Mindegy, a lényeg, hogy leküzdöttük az elemeket, minden a helyére került, még a kocsit is sikerült elhelyezni (köszi Ádám), de mire idáig eljutottunk, már nagyon rossz állapotban voltam. Nem sok kedvem volt az egészhez. Aztán viszont valami történt. Láttam már jópár Jurij koncertet, de ilyet még talán nem. Ahogy Dani mondta, ez mindent vitt. Nehéz megfogalmazni, sőt, lehetetlen úgy leírni, hogy átérezhető legyen, de szerintem aki sok koncertre jár, az tudja mire gondolok, ha azt mondom, hogy történt valami. 

Talán az lesz a legjobb, ha elmondom a lehető legegyszerűbben. Szóval, mivel nagyon sok Jurij-koncertet látok-hallok, meg valamennyire a része is vagyok ezeknek, nekem igazából ezek már nem is koncertek, hanem egy természetes állapot részei (kéretik nem félreérteni, ez nem azt jelenti, hogy nekem ez csak munka, vagy hogy nem élvezem a koncerteket. De, nagyon is, csak teljesen máshogy, mint más koncerteket). De ezen a péntek estén valahogy megint olyan érzés volt, mintha simán a közönség része lennék, és eljöttem volna egy koncertre. És ez, azt hiszem, egy nagyon nagy dolog. Köszönet érte a srácoknak.

És hogy ezt mi váltotta ki? Nem tudom, egyszerűen az egész koncert nagyon jól működött. Minden bejött, nagyon jól szólt, a közönség szerette, és amikor a Kék-ben majdnem teljes létszámban beszállt a 30Y, amikor Kuka trombitán hozta a szólót, meg a Beckzoli ugrált a színpad közepén, és még Szati is ugrált meg vokálozott felváltva, pedig ő nem szokott ilyet csinálni, és mindenkinek megjelent az arcán az a mosoly, na akkor azt érezte az ember, hogy valószínűleg erről szól ez az egész.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jurijinside.blog.hu/api/trackback/id/tr951060487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jurijdani 2009.04.12. 10:23:52

sok mindent elárul a pénteki koncertről, hogy még 2 nappal utána is, ahogy elolvastam Viktor beszámolóját, libabőrös lettem...

exploreRegi 2009.04.12. 18:44:57

valóban félelmetesen jó koncert volt. nem torzítok, ha azt mondom, hogy egy életre szóló élmény!
persze az utazás is jó levezető volt... :)

Ishiseven 2009.04.12. 21:58:50

Háj!
Én már öreg és rutinos vagyok, úgyhogy aludtam rá egykettőt, és aszondom téllegre kurva jó volt :-)))
És mivel a szombati hazai is emelkedett hangulatúra várható, reszkess Böszörmény :-)))))
süti beállítások módosítása