Kissé árván hagytam az utóbbi iőben a blogot, elnézést érte azoktól, akik várták, hogy írjak. Node most pótlok, van mit. Tehát legutóbb a nyíregyi buli után jelentkeztem, azóta volt újabb három, úgyhogy van miről, és van mit. A nyíregyi remekbe szabott hétvége utáni kedden Hajdúböszörménybe látogattunk el, ahol egy elég érdekes helyszín várta a zenekart, és a címben feltett kérdés megválaszolásával kezdődött az este.
A megoldás: legyen a billiárdasztalnál, akkor nem zárja el a budihoz vezető útvonalat a közönségtől. A teremben ugyanis nem volt színpad, és ez a két opció (billiárdasztal elé, vagy a budiajtóhoz pakolunk) volt. Volt egy kis probléma a hangosítással is, leginkább az énekkel, de ezt is sikerült áthidalni.
Maga a hely amúgy egy tök kellemes kis klub, nagy bőrfotelekkel, kis számú, de lelkes közönséggel. Az meg, hogy az egész olyan, mintha egy szobában zenélne a társaság, ad egyfajta házibuli-jelleget az egésznek. Azt, hogy ez mennyire jó, mindenki eldöntheti, aki ott volt, nekem személy szerint tökre tetszett, de nem örülnék, ha ilyenek lennének a bulik. Nem volt vele semmi baj, meg volt hangulata is, szóval tök jól sült el, és néha nem baj, ha van ilyen, de azért alapvetően jobb, ha megvannak a keretei egy koncertnek. Szerintem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ishiseven 2009.05.02. 15:51:41
Szóval, kell az ilyen szerintem állat volt.
Jurijsofőr 2009.05.02. 17:17:34